Versenyek 2025/26

Széchenyi matematikaverseny

Jenei Milán 8.b osztályos tanuló 1. helyezést ért el a Széchenyi Matek vármegyei matematika versenyen. Felkészítő: Veres Csilla.

LINK

Úszás

 
GRATULÁLUNK! 😍
Az Úszó Nemzet Program újabb jelentős állomáshoz érkezett: a hétvégén hét helyszínen rendezték meg a Híd-vizsgákat, ahol az alapképzésből kimagasló teljesítménnyel továbblépő gyermekek adhattak számot tudásukról.
A Híd-programba azok a fiatalok kerülhettek be, akiket az oktatók kiemelkedő vízbiztonságuk, gyors fejlődésük és stabil technikájuk alapján javasoltak. Ők már nemcsak a délelőtti tanórai úszásokon vesznek részt, hanem heti egy vagy két délutáni edzésen is továbbfejlesztik készségeiket.
A vizsga célja, hogy bizonyítsák: háton, gyorson és mellen is elérték azt a szintet, amely alkalmassá teszi őket a legalább két hosszos úszásra – versenybíró jelenlétében, szabályos rajttal, technikával és célbaéréssel.
Idén Izsák Máté Mirkó 1.b osztályos tanulónk is részt vett az Úszó Nemzet Program által szervezett vizsgán ahol sikeresen teljesített és hazavihette 2. érmét.
Felkészítő tanára: Kovács Rita
 

Arany Matematikaverseny

November 19-én rendezték meg a vármegyei Arany Matematikaversenyt 7-8. évfolyamosok számára, melyen iskolánk tanulói nagy sikert arattak. 7. évfolyam: 1. helyezett: Zelei-Nagy Máté 7.c. Felkészítője: Nemesné Varga Edina. 8. évfolyam: 1. helyezett: Juhász Árpád László 8.b. Felkészítője: Veres Csilla.

LINK

Vármegyei angol verseny

 
Angolos siker vármegyei nyelvi versenyen!! 🥈🏆🇺🇸🇬🇧🇭🇺
Két csapatunk indult a Zrínyi Ilona Gimnázium versenyén a „Find your way to Space!” kétfordulós angolversenyen – és fantasztikus eredményt értek el!
56 csapat közül mindkét csapatunk bejutott a döntő fordulóba, a legjobb 10 csapat közé.
A döntőben először egy igen komoly és nehéz Kahoot kvízt, majd szabadulószoba jellegű szóbeli feladatokat oldottak meg csillagászattal, űrkutatással és űrutazással kapcsolatosan, természetesen angolul! 🇬🇧🇺🇸
És az eredmény, amire nagyon büszkék vagyunk:
2.hely: Csobán Zsombor, Pfeffer Bence(8.b)
8. hely: Ésik Rebeka, Kiss Alina (7.b) Felkészítő pedagógusaik: Czenéné Puskás Ildikó és Szabóné Mátyás Mónika
Gratulálunk!👏🏼🇬🇧
 

Szómágusok csatája

 
Iskolánk tanulói ismét remekeltek a Szőlőskerti Angol Kéttannyelvű Tagintézmény „Szómágusok csatája” elnevezésű városi Scrabble-versenyén, ahol az 5.a osztályból Konczos Kornél és Hajdu Zétény kreativitásukkal és gazdag szókincsükkel bizonyították tehetségüket.
Konczos Kornél 2. helyezést ért el a versenyen. Tanáruk: Gurbánné Barizs Tünde. Gratulálunk!
 

Angol verseny

Herczeg Bálint 7.b. osztályos tanulónk a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Vármegyei Idegen nyelvi szépkiejtési versenyén 3. helyezést ért el. Gratulálunk Bálint!

LINK

Kölyökből Atléta

2025.09.27.

Link